III. ker., Reményi Ede u. 1-3.
Tel.: 30/219-9996

Amikor azt mondom, hogy kocsma, akkor ne ezekre a lepukkant, füstös helyekre tessünk gondolni, ahol a foltos drapéria árnyékában lecsúszott karakterszínészek piros fröccsöt isznak reggel kilenckor, és négyszázadszor is elmesélik egymásnak azt a történetet, hogy ha annak idején nem szólnak be a párttitkárnak, akkor most ők lennének a Robert De Niro Holivúdban.

Próbáljuk meg visszaadni a kocsma szó méltóságát, és gondoljunk rá úgy, mint olyan helyre, ahová az ember azért jár, hogy jót egyen, jót igyon, esetleg kicsit jókedvében hangoskodva az élő zenére (az élő zene nagyon fontos egy kocsmához, műfaji kritérium, mondhatni). Ami az öregsulis változat szerint, ugye, a prímás, aki hajnalig húzza a kedves leittasodott dzsentri fülébe hogyaszongya, befútta az utat a hó, meg új a rámás csizmám; a progresszívebb megoldás szerint meg mondjuk minden este más, az ír népzenétől kezdve Tom Waits-feldolgozásokig bármi.

A kocsmához aztán kell jó konyha. Nem a flancos, finomkodó, hanem az egyszerű, érthető és legfőképpen megbízható fajtából. Ahol lehet például enni világbajnok, sűrű, tartalmas, szuper gulyáslevest, esetleg egy nem olyan világbajnok, de azért nagyon finom borjúpaprikást sztrapacskával (amire a kelleténél több juhtúró került sajnos, és ezzel egy kicsit romlott a kompozíció egyensúlya) vagy valami frissen sült, bundázott-töltött húst, ami szintén nem valami nagy truváj, de ha úgy van megcsinálva, mint a Békeb... akarom mondani a Bonyaiban, akkor az ember pontosan tudja, hogy nem mindig van szükség truvájokra.

A sertésszűz egyszerűen meg van töltve füstölt sajttal, sonkával, lila hagymával, ropogósra van sütve a bundája, nincs eláztatva olajban, nincs túlsütve sem. Mindehhez ráadásul olyan káposztasalátát bírnak föladni, amilyet hónapok óta nem sikerült sehol levadásznom.
És akkor jöjjön a legfontosabb, ami nélkül egyszerűen nincsen jó kocsma, ez pedig a kocsmáros. Az ugye nem terem minden bokorban, sőt lassan már sehol nem terem, az komoly tudomány, sőt hivatás.

Itt maga a hely tulajdonosa vállalja a felettébb nehéz, ám hálás feladatot, méghozzá nem is akárhogyan: szívvel, lélekkel, és olyan odaadással csinálja ezt az egészet, hogy attól az egész új dimenziókba emelkedik. Szóval, aki esetleg szomorkodott annak idején, hogy a Békebíró megszűnt, annak van egy jó hírünk: nem szűnt meg, még csak át sem alakult. Csak elköltözött Óbudára.

Étel: 7
Kiszolgálás: 9
Ár/érték: 8

Menü:

Gulyásleves: 790 Ft
Camembert szezámmagos bundában, áfonyával: 1290 Ft
Borjúpaprikás sztrapacskával: 1590 Ft
Sertésszűz seriff módon: 1790 Ft
Káposztasaláta: 450 Ft
Almapaprika: 450 Ft
Kóla (8 dl): 880 Ft
Kávé (2 adag): 440 Ft

Összesen: 7680 Ft
+ borravaló

A teszt időpontja: 08.02.23.

Magyar Narancs (2008. december 18.)

---

Eldugott helyen, a Filatorigátnál fedeztük fel a Bonyai Éttermet, amely annyiban a Békebíró utódja, hogy annak előző bérlője és szakácsa viszi a helyet. Kedves kis terasz, félablakos piros függönyök, kiszűrődő melegsárga fények és békebeli külvárosi hangulat fogadja itt a betérőket, és Bonyai Sándor, aki mintegy egyszemélyes motorja a vállalkozásnak.

...A Calvados trió csapong a stílusok között, előkerül egy bendzsó, egy rezonátoros gitár, sőt, egy fejre erősített szájharmónika is, és már éppen zárna a bazár, mikor berobban egy vidám társaság, Bonyai térül-fordul és a késői óra ellenére tálal-felszolgál. Félóra alatt befűtik a helyet, fogy a sör és a pálinka is, dalra fakad a csapat...

A vendéglátásban eltöltött hosszú idő hozadékaként Sándornak kiterjedt zenészkapcsolatai vannak, így több, mint húsz formáció fordul meg nála : Pesti Zolitól a Boll Weewil Folk Blues Gangen, J.J. Kellen, Molnár Botondon és a Nonszenszen át a Salty Dogig, de hozzátesszük, hogy a bluesos hangzás mellett a country és ír kocsmazene is fel-felhangzik a Bonyaiban